Adottak
a puzzle darabok, megvan az összes, és mégsem tudom összerakni. Vajon mi
hiányzik? Logika? Megértés hiány? Fene tudja…dee…eltűnt a ragasztó. Hogy az
minek kéne? Mert ha sikerül is összeraknom a puzzlet, akkor abban a pillanatban
egyben van, de egy véletlen mozdulat, és máris ismét darabokra hullik. Így
örökké puzzle marad. Hát ezért kéne az a ragasztó. Ami már biztosan a helyén
van, azt tudjam összeragasztani, ne legyen meg annak a veszélye, hogy
széthullik. Így talán lenne esélyem végre egyben látni a képet, amit
rakosgatok.
Hogy
ha összeragasztom, akkor elveszíti a puzzle a lényegét? Valóban. Csakhogy azt,
hogy új, ismeretlen, és kíváncsi vagyok, hogy hogyan rakhatnám ki, és mit
rejtenek az apró darabok, na azt az érzést, csak egyetlen egyszer nyújtja. De
az valami egészen különleges. Azért az élményt rakosgatom, hogy érezhessem, alkothatok
valamit, én…önerőből. És a végén mindebből egy kép tárul elém, az áhított
jelenet, amiért oly kíváncsian dolgoztam sokáig a puzzle darabokkal. Amire
olyan sok időt szántam. Hát hogyan lennék képes, hogy hagyjam, történjen vele
bármi is, ami összerombolhatja?! Még úgy sem, hogy tudom a jelenetet, ha
láttam, amit akartam.
Újra kirakni az már nem ugyanaz lenne, rontaná
az első, különleges kirakózás emlékét. Azt meg nem hagyhatom. Úgyhogy meg kell
keresnem azt a ragasztót…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése