Mindenki hallott gyerekkorában
mesét. És felnőtt korában is, de ezeket már mosolyogva hallgatta, hogy „ Áh,
igen....mesék”. Azzal felnőttes, mindentudó mosollyal legyintettük le a meséket,
hogy ezek CSAK mesék, azért vannak, hogy szórakoztassák a gyerekeket. De
gondoljunk csak vissza...gyerekként mi is éppen olyan csodálattal,
megdöbbenéssel, és ha kell még tátott szájjal is hallgattuk őket. Beleéltük magunkat
egy-egy szerepbe, és a mese hallgatása alatt meg sem fordult a fejünkben, hogy
ez nem lehet valóság. Egyértelműnek, és természetesnek tűnt, a hősük
csodaereje, a sokféle varázseszköz, nem háborodtunk fel, hogy mit keresnek a
mesében.
A
lányok, szinte kijelenthetem, hogy mindegyikük, beleképzelte magát a
hercegnő szerepébe, és remélte, hogy majd őt is megmenti a hercege. Biztos volt
benne, hogy amikor nagy lány lesz, akkor egy szépfiúval találkozik majd,
egymásra pillantanak, és szerelem lesz első látásra. A szerelmes ifjú pedig
harcolni fog a gonosz sárkánnyal őmiatta, és összeházasodnak, és boldogan élnek,
amíg meg nem halnak. Igen. A mesékben valóban ilyen egyszerű a képlet....és
tulajdonképpen a valóságban is. Minden lánynak meglesz a maga hercege, és
szerelmesek lesznek egymásba, és összeházasodnak, persze ezt mind nem olyan
gyorsasággal, mint a mesékben, de a sorrend stimmel.
Szóval....összeházasodnak....és itt jönne az a rész, hogy boldogan élnek, amíg
meg nem halnak. Ezzel van egy kis bökkenő. De a mese írókat nem szabad
hibáztatni érte, elvégre ki szeretett volna olyan mesét hallani, amiben a herceg
és a hercegnő bizony néha veszekszenek, és nem mindig van egyetértés, nem
klappol mindig minden mozzanat. Szerintem senki.
Na de, hogy visszatérjek...
szóval a való élet meséjében ez a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” kicsit
másabb. Boldogan élnek, csak néha ebbe a boldogságba becsúszik néhány, hogy is
mondjam....vita....nem....egy kis egyet-nemértés...civakodás....néhány
könny...szomorú pillanat....mosolytalanság...! De ezekkel az állapotokkal még
nem veszett el a szerelem. Ott van. Csak kicsit meglapul. Elbújik, hogy ezek a
szomorú dolgok ne tudják bántani, majd amikor csillapodnak a kedélyek, akkor
újra előbukkan, és rendbe hoz mindent. Úgyhogy érdemes hinni a mesében...csak
az első huppanónál nem szabad becsukni a meséskönyvet. Nyitva kell hagyni,
sétálni egyet a levegőn, aztán visszaülni újra a meséskönyv mellé, kézbe venni,
lapozni, és tovább olvasni.
Biztato... :)
VálaszTörlés