Álmaim valósága

           Tegnap este, ahogy oldalra fordultam az ágyamban, csak azt éreztem, hogy hiányzik. Ott volt a párnája, a helye, csak ő nem volt ott. Kissé fanyar mosolyt csalt az arcomra ez a tény. Azért fanyar, mert az ember mindig kissé elégedetlen, még ha minden rendben van, akkor is keres valamit, ami nincs úgy. Abban a pillanatban az, hogy most nem volt ott mellettem. És azért mosoly, mert, annak ellenére, hogy azt hittem nem lehetek már ennél boldogabb, csalatkoznom kellett, hiszen az utóbbi napokban napról napra szebbnek tűnik a világ, és benne a jelen. Pedig nem történik – a társaság szemével nézve – semmi extra, nem jártunk nyaralni, vagy más szép, távoli helyekre, csak a mindennapi életünk zajlik, itthon. Együtt vagyunk, tervezünk, rendezgetünk, nevetünk, és közben belecseppenünk a majdani kis élet mélyedéseibe. Valami egészen más ez, mint az eddigi, valami egyszerű, valami nagyszerű.

            A kiüresített, kongó, régi szobában állva fülig érő mosoly villan az arcomon, és boldog vagyok. Boldogabb, mint tavaly, amikor becuccoltunk a tengerparti szállodába. Látványban pedig a szálloda a nyerő, de az érzés, ami az üres szobában kerít hatalmába, az valami egészen más. A fejemben lepereg a rendezkedés, hogy mi hova kerül, és hogy majd ott kell főznöm, hogy legyen, amit a családom elé tenni, ha éhesek. Hogy az mennyivel másabb, mint egy heti szálloda, és kiszolgálás…

            És mi lesz majd, ha mindenik szoba üres lesz…keringő álmok térnek be majd a kinyitott ablakokon, és várják, hogy a helyükre kerüljenek, beteljesüljenek, és boldoggá tegyék a jövőnket.

Olyan pszichó izé

            Ember vagyok, társadalmi lény. Szoktam beszélgetni emberekkel mindenféléről. Régen, tudattalanul is figyeltem nemcsak arra, hogy mit mondanak, hanem azt is, hogy hogyan mondják, és ebből apró kis következtetéseket vontam le magamnak az illetőről. És amint legtöbbször, utólag kiderült, többnyire helyeseket. Azt hittem ez a normális és átlagos, szóval, hogy mindenki ezt teszi.

            Könnyedén ismerkedtem, és állapítottam meg egy beszélgetés után a személyről, hogy ki ő. Persze most nem kell arra gondolni, hogy látnok lennék, vagy beképzelt, vagy hogy mindig helyesen láttam. Nem. Csak az esetek többségében. Egyszerűen, csak megláttam olyan dolgokat, amiket más nem. Ösztönből jött, sehol sem tanultam. Jó érzékem volt az emberismerethez. Láttam a szavak mögé, a viselkedés mögé. Majd középiskolás koromban gyakran kaptam magam azon, hogy a csajok hozzám jöttek, hogy mit szólok, mit tehetnének különböző helyzetekben. Én elmondtam a véleményem, ők meg később nagy örömmel mesélték, hogy igazam volt. Fura volt. Akkor döbbentem rá, úgy igazán, hogy nem minden ember rendelkezik ilyen ösztönökkel, hogy nem alapjáratú alkatrész ez egy emberben. És örültem, hogy bennem ez megvan.

            Aztán egyre jobban érdekelni kezdett az ember, az emberi viselkedés. Így egyre jobban kezdtem vonzódni a különböző lélekbúvár, pszichológia könyvekhez. Olvastam néhány könyvet, és a legtöbbjük tele volt különböző nagy tudósok elméleteivel, amik vagy homlokegyenest ellentmondtak egymásnak, vagy ugyanazt mondták. És mégis ahányan, annyi félét mondtak régen, és most is. Majd az egyetemen is találkoztam a pszichológiával, mint tantárggyal, persze ennek a résznek nem sok köze volt a pszichológia ahhoz a részéhez, ami engem érdekelt volna. Persze kell az alap, az embertan, mint természettudomány, de ezekből én középiskolában épp eleget kaptam.

            Szóval érdekelni kezdett már régebb, volt olyan nyári szünidő, amelyet végig lélektan könyvek bújásával töltöttem. És amint tapasztalom, nem hiába. Az elmúlt években rengeteget fejlődtem emberismeret téren, de ugyebár nincs könnyű dolgom, hiszen ahány ember, annyi féle. De néha azon kapom magam, hogy a velem beszélő embert, már a fejemben elemezgetem, őt, a jellemét. Fogalmam sincs, hogy ezek milyen adottságok, vagy hogy mitől függ, hogy az egyén rendelkezik-e ezzel, de el sem lehet mondani, hogy mennyire érdekes érzés. Én örülök, hogy megkaptam, de nem tudom, hogy milyen lehet annak, aki nem. Bizonyos tények, viselkedések, hozzáállások jelentése annyira egyértelmű számomra, hogy néha én megijedek tőlük. De úgy gondolom, hogy rengeteg fejlődni való van még ezen a téren nekem. Sok lélekbúvár könyv vár rám, és ne utolsó sorban, nagyon sok gyakorlat is, hiszen olvashatom a könyveket, ha nem értem, és nem látom, hogy hogyan működik ez az embernél.

           Azt is el tudom képzelni, hogy ha az ember figyel erre, és mindezt tudatosan próbálja elemezni, és fejleszteni, akkor ezt valamilyen szinten tanulni is lehet, mint a biológia vagy fizika leckét. Csak szükséges a kellő érdeklődés iránta.

Visszanézve most lesz a régi szép idő...:)

Egy csodás dal, amelyben minden benne van.