Zavaros elmélkedés

Fura érzés...mintha kiléptem volna önmagamból...az életem egészen kívülállóként látom. Rémisztő egy dolog. Elhagytak az érzések, az érzelmek, csak a fanyar valóság maradt mindenféle nélkül. Pörög az agy...mókuskerékszerűen...csak körbe, körbe, körbe, és az egésznek semmi értelme. Nincs előrehaladás...topogok egy helyben, és ésszel próbálom megmagyarázni, amihez az észnek semmi köze.  Mi történik? Hol van az a lány, aki érzelmekkel teli, bolondos, vidám és nyughatatlan. Elbújt, vagy tán megszökött?! Megszökni? Ugyan mi értelme lett volna annak? Hiszen minden kirakós darab kezdett a helyére kerülni... akkor meg? Talán a sok idő, amit képtelen kitölteni hasznos dolgokkal, az idő, amit nem tud lekötni...az űz csúnya tréfát vele...nem tartom kizártnak. És ha pont azért szökött meg, mert a kirakós végre kezdett összeállni??? Akkor mi van? Ha pont az a baj, hogy minden a helyén kezdett landolni...a kis célok, és álmok lassan mind kezdtek révbe érni...és a félelem az ami tréfálkozik.  Megrémült volna attól, hogy.....áh badarság....nem...mégis, mi van, ha tényleg attól rémült meg, hogy felnőtt??? Mi van, ha pont az, amire egész gyerekkorában vágyott, azt most megkapta, eljött az idő. Szembe kell nézni azzal, hogy változnak az idők...és, hogy vele változik ő is...! Hiszen éppen ez az élet...erről szól....és az a nagyszerű, ha az ember afelé halad, amit álmodott magának. Akkor mire ez a félelem? Hogy képtelen lesz megfelelni, nem, nem a mások elvárásainak, nem, hanem a saját elvárásainak. Mi van, ha nem tudja majd betölteni a különböző szerepeit? Ha nem lesz jó bennük. Ha kiderül, hogy a cél, az álom, ami eddig lebegett, és most már megvalósulóban van....mégsem azt hozza, amit várt tőle? Csalódni fog? Önmagában? Az ítélőképességében? Az önismeretében? És akkor mi van? Ember....így megvan a joga arra, hogy tévedjen...de, akkor minden amit eddig épített romokba dőlne...még a gyerekkori álmok is. Az meg katasztrófát jelentene a világában.

„Mi lesz majd ha...” az ilyesféle gondolatfuttatások keseríthetik meg a jelent. Ez történt a lánnyal....a félelme attól, hogy jó úton halad, hogy az elképzeléseit sikerül valósággá alakítania...egyszerűen megrémült. És ebben a rémületben minden fajta érzelmet kétségbevont, és végig gondolt ésszel. Hát nem bolondság? Azzal, ami nincs, és talán nem is lesz soha, kétségbe vonni azt, ami van, és érezhető? Micsoda őrültség ez? Mihelyt az embernek egy kis ideje akad, amiben épp nem csinál semmit, abban a pillanatban gondolkodik...és akkor...van olyan, amilyen még nem volt. Száguldoznak a bolondabbnál bolondabb gondolatok....és a zűrzavar....:)