Csend…zene.....csend…zene…vajon
mi kell most? A zene fülsüketítő...a csendtől meg ebben a pillanatban halálosan
rettegek...a csend is ordít, vagy azok a fejemben dübörgő gondolatok?! Nézem a
telefont és várom, hogy végre megvillanjon....hogy jelt adjon...de semmi.
Csendben van. Megnémult. Pont most? Amikor úgy várom, hogy szóljon végre?
Miért?
Keserű érzések......vidámság......összeszorult
szív......vágyak....minden van itt, mint egy jó szupermarketben. Vágy, hogy
végre végig simítsa a kezét a kezeden, és amikor az ujjaidhoz ér azok összefonódjanak...aztán
szorosan átöleljen....és azt mondja, szeret. Hogy várja, hagyd abba az írást,
öleld meg viszont és forró ajkad, ami már azóta forr, hogy megérezted a
levegőben azt a kis parfüm molekulát, végre megérintse. Hozzáérjen. Bárhol.
Csak az a forró ajak hozzáérhessen a bőréhez, hogy érezzen téged. Te meg, a
laptop mellett ülve, és érezve ezt a vágyat, fokozod még kicsit, mert igazán jó
érzés érezni a levegőben lappangó vágy minden másodpercét, hiszen tudod, hogy
minden eltelt másodperccel ez a vágy még nagyobbá válik. Epedsz, hogy
hozzáérhess, hogy a szád végre az övére tapadjon, és mégis vagy olyan önző és
erős, hogy fokozd, hogy lásd rajta a vágy és a szenvedés keveredését, mert ez
téged még jobban tűzbe hoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése