És ennek a vizsgának, volt egy szóbeli része, amit mindenki maga kellett megírjon. A következő rövid szöveget sikeredett megírni ebből az alkalomból...bár a tanárnak végül nem kellett elmondanom, a gondolatok benne(m), még ma is aktuálisak.:)
"Az élet értelméről
szeretnék beszélni. Így első hangzásra nagy szavaknak tűnnek egy 20 éves lány
szájából, tudom. Csak egy bennem felmerülő kérdést szeretnék felszínre hozni,
ami szerintem már mindannyiunkban felmerült. Valójában tényleg, mi értelme van az
életünknek? Hiszen egyszer úgyis mindenkinek eljön a vég, a halál.
Ha
megkérdezném az embereket, hogy mi az életük értelme, a többség azt mondaná,
az, hogy boldog legyek. De mitől leszünk mi emberek boldogok? Mindenkinek mást jelent…. Család, gyerek, karrier,
pénz stb.
De
egy biztos, mindenki azért küzd élete folyamán, hogy elérje azt az úgymond,
„áhított” nagy boldogságot, és azt hiszik, ha ezt elérik, mindig boldogok
lesznek. Az ember viszont nem így működik, és ez a nagy boldogság sem létezik. Célokat
tűz ki maga elé, és úgy gondolja, ha eléri, akkor boldog lesz, de sajnos nem,
vagy legalábbis nem olyan boldog, mint amilyennek elképzelte, remélte. Olyankor
jön egy új cél, és „ha majd elérem”, mondja az ember, akkor majd igazán boldog
leszek. De akkor sem lesz igazán boldog, mert beleesik az újabb mókuskerékbe,
jönnek az újabb „Ha majd elérem, igazán boldog leszek” mondatok.
Ebből
az látszik, hogy nem szabad az embernek egy végső, „nagy boldogságot” kergetni,
hanem át kell élnie az apró kis örömteli pillanatokat, figyelnie kell azokra.
Mert, úgy gondolom, hogy apró kis pillanatokig tud igazán, határtalanul boldog
lenni. És ezek a boldogságok adnak erőt a továbbiakhoz, csak ezekre ritkán
figyelünk oda."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése