Zötykölődés haza a
buszon, amire egy kerek órát vártam. Fáradt és nyúzott vagyok. Valahogy, úgy
elegem van a világból. A sok bolond hóbortból, a rohanásból, abból, hogy semmit
nem lehet nyugodtan elkészíteni, mert mindig minden határidőre kell, és persze
az a határidő, mindig közel van. Nem lehet átgondoltan tenni szinte semmit,
mert sem idő, sem erő nincs rá. Egyszerűen csak: sok! Irigykedve nézek ki a
busz ablakán azokra az emberekre, akik beszélgetnek a kapujuk előtt. Hogy nekik
van ilyenre idejük, nem kell azt mondani a szomszédnak, hogy ne haragudj, de
most nincs időm. Magával ragadott volna ez a rohanó társadalom? Vagy csak most
egy kevés ideig ilyen zsúfolt az egész??
Lazítani szeretnék, végre egyszer úgy lefeküdni este, hogy reggel nem
korán kell kelni, és egész éjjel nem azon jár az agyam, hogy a következő napok
hogyan is lesznek. Szeretnék már végre, csak úgy leülni egy kávé mellé....és
beszélgetni valakivel mindenféle csacskaságról. Olyan nagy kérés ez? Igen! Most igen,
magammal szemben. Én állítottam fel ezt a mércét, hát teljesítenem kell. De
majd mindez után remélem, hogy lesz időm arra a kávéra, és arra a kiadós
alvásra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése